Üdvözöljük a Soltvadkerti TE Labdarúgó Szakosztály honlapján a 2014 -ben is !
HAJRÁ SOLTVADKERT !



Képek: https://www.facebook.com/SoltvadkertiTe

A véghajrákban kihozták magukból a "MAXIMUS"-t


Aki nem látta bánhatja, hogy a 26. fordulóban mekkora örömöt szereztek játékosaink Nagybaracskán.

Először ifjúsági csapatunk lépett pályára a nagy melegben, a tét nem volt kisebb mindkét csapat számára, mint hogy a vadkertiek a 2-4 helyen, míg a Híd SC ifistái a 2-5 helyen zárják a szezont.

Nagyszerű csata bontakozott ki már az első félidőben, mindkét együttes rengeteget támadott, csak a győzelem volt elfogadható eredmény mindkét félnek. A 27. percig kellett várni az első találatra, melyet Pálinkás Zoltán szerzett egy nagyszerűen kivitelezett szabadrúgás góllal, 0-1. A 42. percben a hazaiak részéről Farkas Pál lőtt egy szépségdíjas gólt, így a szünetben 1-1 volt az állás.

A második félidőben játékosaink meg jobban akarták a győzelmet. Az 52. percben egy előre ívelt labdát Flaisz Tamás maga elé fejelve, helyzeti előnyét kihasználva higgadtan kilőtte a hosszú alsó sarkot, 1-2. Ekkor a hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdték kapunkat, de a védelem és a kapusunk Eifert János is jól helytálltak. A 60. percben Tasnádi Dávid végzett el egy szabadrúgást a félpályáról. Az addig elég sok helyzetet kihagyó Császár István elé hullott a labda, aki kapásból lőtt egy gólt, 1-3.

Nem törtek meg a baracskai fiatalok, de nagyon kinyíltak hátul, ezt kihasználva a 78. percben László Benő futott el a jobb oldalon, majd centerezését követően Császár ismét betalált, 1-4. Két perccel később ugyanez a jelenet játszódott le, László beadása ismét Császárt találta meg, mesterhármasával már 1-5 arányban vezettek fiataljaink. A hátralévő 10 percben már csak az volt a kérdés. hogy a vadkertiek meg tudják-e rúgni 100-dik bajnoki góljukat, de a helyzetek már kimaradtak, a vége 1-5.

Szlovák Róbert edző és segítői, valamint a nézők a játékosokkal együtt óriási ünneplésbe kezdtek a lefújás után, hiszen az együttes megszerezte az igen értékes ezüstérmet!!! Büszkék lehetünk fiataljainkra, akik 14 győzelem mellett 8 döntetlent és 2 vereséget elérve jutottak el idáig, 99 rúgott góllal (a legtöbb) és 31 kapott góllal ( a legkevesebb) 50 pontot elérve megérdemelték a szépen csillogó ezüstérmet.

Külön öröm, hogy Császár István személyében az ifisták között ő lett a megyei gólkirály 36 találattal. Pálinkás Zoltánnak(19 gól), László Benőnek (18 gól) valamint az ÖSSZES JÁTÉKOSNAK, EDZŐKNEK GRATULÁLUNK!!!

Ilyen kiváló hangulatban kezdődött a felnőtt mérkőzés, ahol is a hazai, már bajnok HÍD SC csapata fogadta a még a bronzéremért harcoló játékosainkat. Sokféle variáció, számolgatás tartotta a reményt a csapatban, természetesen egy győzelem esetén a többi találkozó eredménye semmit sem befolyásolt volna. Azonban a hazaiak sem akartak vereséggel elbúcsúzni szurkolóiktól, ráadásul az éremosztásra is felkészültek már a mérkőzés végére.

Ennek megfelelően a vadkertiek kicsit visszahúzódva, a hazaiak pedig nem nagy lendülettel kitámadva kezdték a játékot. Az igen kisméretű pályán a vadkerti kontrákra alig maradt hely, ráadásul Csehire, Filusra inkább 2-2 ember figyelt, nehogy megiramodjanak.

A jól, szervezetten játszó "hazaiak" ki is tudtak néhány helyzetet alakítani az első félórában, de távoli lövéseik rendre célt tévesztettek, vagy Hatvanyi kapusunk hatástalanítani tudta ezeket. Stabilan állt a védelem a lábán, a középpályán óriási adok-kapok volt a labda megszerzésére. A vadkertieknek azonban sikerült gólhelyzetbe kerülni, Csehi majd Filus előtt is adódtak lehetőségek, de mindenki gólt szeretett volna lőni, pedig ha önzetlenebbek az utolsó passzoknál játékosaink, akár a vezetést is megszerezhettük volna a félidő vége előtt, így maradt a 0-0.

A második félidőben rákapcsoltak a "baracskaiak", a nézőtéren is egyre hangosabb lett a biztatás, el akarta mindkét fél dönteni a meccset a maga javára. Mivel játékosaink nem tudták a Tompa-Kunszállás mérkőzés eredményének alakulását, ezért támadniuk kellett. Bár a labdabirtoklás a Híd csapatánál nagyobb volt, meddő mezőnyfölényüket nem tudták szabályos gólra váltani. A vadkertiek Judák Zoltán révén óriási helyzetbe kerültek, a lövése ugyan fölé szállt, de szabálytalanságot amit elkövettek Judák ellen a lövés pillanatában a játékvezető nagyvonalúan továbbengedte.

Később az eredmény megtartásához kellettek Hatvanyi kapusunk bravúros védései, valamint 10 perccel a vége előtt az, hogy az ötösünkön belül lesen álló csatár gólját érvénytelenítése is a partjelző valamint a játékvezető.

Az utolsó percekben már mindenki érezte, hogy a döntetlen mindkét fél számára elfogadható, a vége sípszó elhangzásakor 0-0 maradt az eredmény. A lefújás után a vadkertiek feszülten várakoztak a játéktéren és várták, hogy vége legyen a Tompa-Kunszállás mérkőzésnek. Mivel itt 1-1-es eredmény született, ezért féktelen ünneplésbe kezdtek a vadkerti csapat játékosai, az ifisták, az edzők és természetesen a szépszámú és lelkes vadkerti nézők is. A közös ünneplés hangosabbra sikeredett, mint a hazai csapat díjátadó ceremóniája.

Összegezve a Szabó "Butra" Attila vezette társaság a 13 győzelemmel, 4 döntetlennel és 7 vereséggel megszerezte magának a dobogó 3 fokát, kihozva magukból a maximumot, és ezzel a második bronzérmet (a Bács Kiskun Megyei kupa után).

A 48 rúgott és a 33 kapott gól azonban jelzi, hogy a jövőre nézve vannak még feladatok, lehetnek még célok, de az elmúlt 4 évben megszerzett 2 db ezüstérem és most ez a bronzérem igazolja, hogy vadkerten főleg vadkerti játékosokkal igen is van létjogosultsága a futballnak.

Gratulálunk mindkét csapat játékosainak, edzőinek, segítőinek, a vezetőségnek. Megköszönjük mindenki áldozatos munkáját, kitartását a csapat és a futball, mint játék mellett. Köszönjük a támogatást a szponzoroknak, jóakaróknak és természetesen a SZURKOLÓKNAK, akik nélkül nincs kiért játszani.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. VB.

______________

Megmaradtak a remények a dobogóra

A 25. fordulóban hazai pályán fogadták az STE csapatai a kiskunfélegyháziakat.

Mindkét találkozónak a tétje a dobogóért való küzdelem életben tartása volt. Az ifjúsági csapatunk egy küzdelmes találkozót játszott a vendégekkel, ahol is csak a mérkőzés vége felé sikerült a vezető találatot megszerezni. A félpályánál egy vadkerti szabadrúgást követően a labda a 16-oson belül Császár Istvánhoz került, aki szép lövésével a hosszú alsó sarokba juttatta a labdát, 1-0. A mérkőzés lehetett volna magabiztosabb győzelem is, de a végjátékban kiharcolt 11-est Palakovics Péter a félegyházi kapu mellé lőtte, így izgalmassá téve az utolsó perceket. Azonban nem született több gól, így az utolsó fordulóban Nagybaracskán a Híd SC elleni esetleges győzelemmel (és a többi eredmény kedvező alakulása mellett) a dobogó 2. foka is elérhető együttesünknek. Hajrá ifisták, számítunk Rátok, Ti pedig a szurkolókra.

Az ifisták sikere is jó hatással volt a felnőtt csapatra, akik egy értékes győzelmet arattak az előző fordulóban idegenben a Kunszállás ellen (1-2), így az "öltözői" hangulat kitűnőnek volt mondható.

A dobogóért folytatott küzdelemben csak akkor ért valamit a kunszállási siker, ha hazai pályán is győzünk, ennek érdekében támadólag lépett csapatunk a pályára. Az első 15-20 percben be is szorítottuk a félegyháziakat, akik csak kontrákkal próbálkoztak, de sikertelenül. A 35. percben végre sikerült az "ellenállásukat" megtörni, miután már a Csehi-Ugrai csatárpáros sok helyzetet kihagyott. A jobb oldalon Judák Zoltán futott el, élesen kapura tartó lövése a felső lécen csattant, majd a labda a mezőnybe a 11-es pontra pattant vissza, ahol ifj. Csehi István érkezett, és az üres kapuba lőtt, 1-0. Az első félidőben még kimaradt pár hazai helyzet, Hatvanyi kapuját azonban nem fenyegette veszély, maradt az 1-0.

A második félidő elején csapatunk érezte, hogy gólt, gólokat kellene rúgni ahhoz, hogy magabiztos legyen a győzelem. Több helyzet maradt megint kihasználatlanul az 51. percig. Ekkor a félegyháziak 16-osa előtt passzolgatott Filus-Ugrai-Csehi, majd 8 méterről a kijövő kapus mellett Csehi még visszaadta volna a labdát Ugrainak, de Ugrai már önzetlenül nem ért bele a labdába, amely így átgurult a gólvonalon, 2-0.

Azonban a vendégek ettől a bekapott góltól sem adták fel a küzdelmet, a vadkertiek pedig sorra hagyták ki helyzeteiket. Butra edző kihasználta mind az 5 cserelehetőségét, amely majdnem megbosszulta magát. Hatvanyi kapusunk, aki eddig alig találkozott a labdával rövid időn belül 3 óriási ziccert hárított. A kitámadó félegyháziakat többször is megpróbáltuk lekontrázni, de ezek a helyzetek is kimaradtak a 78. percig. A védőink ekkor a középpályára rúgták ki a labdát, amellyel ifj. Csehi István és Filus Gábor iramodott meg a lemaradó vendék védők előtt. A kapuhoz érve ifj. Csehi is berúghatta volna a labdát (ezzel mesterhármast érhetett volna el), de önzetlenül a mellette futó Filusnak passzolt, aki az elfekvő kapus mellett a kapuba lőtt, 3-0.

Biztosnak tűnt ekkor már a győzelem, de a vendégek nem így gondolták. Hatvanyi kapusunk megszolgálta a tapsot a nézőktől, miután ismét bravúros védéseket mutatott be, de a 90. percben már Ő is tehetetlen volt Kneiszel Krisztián lövésénél, így a szépítő találattal 3-1 arányban ért véget a találkozó.

Ezzel az eredménnyel jelenleg a 3 helyen áll együttesünk, de erre a pozícióra még további 3 csapat is pályázik még.

Az utolsó fordulóban a már bajnok nagybaracskai HÍD SC ellen kell játszanunk ( június 03-án) vasárnap 17 órától, és a többi csapat eredményét is figyelnünk kell a bronzéremért.

Tehát mindkét csapatunk éremesélyesként lép pályára idegenben, aki csak teheti kérjük jöjjön el Nagybaracskára.

HAJRÁ VADKERT!

24. forduló
Jól hajráztak csapataink Kunszálláson

A 24. fordulóban Kunszálláson vendégeskedtek csapataink. Mindkét együttesünk tudat, hogy nehéz lesz jó eredményt elérni idegenben a kunszállási kisméretű, nem túl jó minőségű pályán, ahol ezáltal a vendéglátók óriási előnnyel fogadják a csapatokat.

Nem is beszélve arról, hogy az ifjúsági csapatuk az előző fordulóban már megszerezte a bajnoki címet, hazai pályán tehát az örömfoci, a szurkolók kiszolgálása volt a tét. A vadkertieknek az esetleges dobogós hely megszerzése lebegett a szemük előtt, ennek megfelelően is kezdték a mérkőzést. A 18. percben a kiváló teljesítményt nyújtó Pálinkás Zoltán révén meg is született a vezető találat, de a 45. percben a szünet előtt Értékes Gábor góljával kiegyenlítettek, 1-1. A lelkes kunszállási ifjakat a lendület vitte tovább, és a 61. percben meg is szerezték a vezetést Mizsei Adrián révén.

A soltvadkertiek azonban a tökéletes örömüket a hazaiaknak a 89. percben ismét Pálinkás Zoltánnak köszönhetően elrontatták, a végeredmény 2-2 lett. Ezzel a döntetlennel a csapat a 3. helyen áll, továbbra is versenyben tartva magát az éremért.

Felnőtt csapatunk igazán motiváltan érkezett Kunszállásra, miután szerdán a Bács-Kiskun Megyei Kupában a VADKERT FC-t 2-0 arányban legyőzve megszerezték a bronzérmet.

Az őszi Kunszállás elleni hazai 2-0-ás vereség is arra sarkalhatta játékosainkat, hogy visszavágjanak ellenfelüknek, nem beszélve arról, hogy egy esetleges győzelemmel a dobogóért is tovább folytathatják a harcot.

A mérkőzés azonban nem jól kezdődött számunkra, mert a 23. percben Tábi Attila révén a hazaiak kerültek előnybe, 1-0. Sajnos óriási játékvezetői asszisztensi hiba előzte meg a gólt, ugyanis a találat előtt legalább 3-4 méteres lesen állt a kunszállási játékos. A vadkerti csapat kapitánya Schiszler Tamás és Filus Gábor is hevesen tiltakozott a játékvezetőnél, ezért meg is kapták sárga lapjaikat. Az első félidőben nem tudtak játékosaink már gólt szerezni, sorra kimaradtak a helyzetek.

A második félidőben is a vadkertiek játszottak jobban, a hazaiak főleg a védekezéssel törődtek, ki akarták húzni az 1-0-ás vezetésüket a meccs végéig. Szerencsére ez nem sikerült nekik, mert a hajrában először a 85. percben nem tudták ifj. Csehi Istvánt megállítani, aki góljával kiegyenlített, 1-1.

A rúgott gól előtt a 84. percben csereként a pályára lépő Soproni András végre meghálálta edzője Szabó "BUTRA" Attila bizalmát. A bekapott gólt követően a megrökönyödött kunszállásiakat a 89. percben Soproni nagyszerűen kijátszotta, és megszerezte a vezető találatunkat, 1-2.

A fiatal csatár ezzel a góljával megszerezte csapatunknak a 3 pontot, és életben tartotta a reményt a dobogóra való feljutáshoz.

Csak rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően állunk a 4. helyen pont a Kunszállás mögött, és így várjuk most hétvégén (05.27.) vasárnap 17 órától a kiskunfélegyházi együttest.

Számunkra nagyon fontos lenne a győzelem, tavasszal sikerült is Őket legyőznünk idegenben 3-2-re (gólszerzők voltak akkor Holczimmer Tamás, Ugrai Imre és Filus Gábor).

Az utolsó fordulóban idegenben Nagybaracskára a Híd SC-hez látogat el csapatunk, akik ebben a fordulóban megszerezték a bajnoki címet, miután Kiskőröst legyőzték 5-2-re.

Sok szeretettel várjuk kedves SZURKOLÓINKAT az utolsó hazai bajnoki mérkőzésre.

HAJRÁ VADKERT!!!

________________

A Bács Kiskun Megyei Kupa "bronzmérkőzése"

Olyan, nem mindennapi mérkőzést láthattak 2012. május 16-án szerdán a soltvadkerti focipályára kilátogató nézők, amilyen különleges tétmeccsre még nem került sor.

Ezen a napon került megrendezésre a Bács-Kiskun Megyei Kupa "bronzmérkőzése" a VADKERT FC és a SOLTVADKERTI TE csapatai között.
(A városi TV rögzítette is.)

A mérkőzéshez rengeteg pikáns dolog adta meg a jó alaphangulatot, annak ellenére, hogy két, az előző fordulóban vereséget szenvedett csapat találkozott össze. A VFC a Kunszállás ellen kapott ki (0-1), az STE a Kalocsa FC-től (1-1, büntetőkkel 5-3), de a két csapat játékosai az "osztálykülönbség" ellenére is jól ismerhették egymást, rengeteg játékos játszott előbb az STE színeiben (pl. utóbbi időkből Gillich Balázs, Hirsch László, Kelemen János.....) akik most a VFC csapatát erősítették, így igazi presztízs mérkőzést lehetett elvárni. Arról nem is beszélve, hogy apa-fiú egymás ellen játszhatott, a VFC-ben id. Csehi István, míg az STE-ben ifj. Csehi István lépett pályára.

A bizonyítási vágy ott volt mindkét csapat játékosaiban, az erős szél ellenére a szépszámú nézősereg igazán jól szórakozott az első félidőben. A nézőknek is nehéz feladat volt eldönteni, hogy ha bekiabálják, hogy HAJRÁ VADKERT, a biztatás pontosan kiknek is szól.

A kupakiírásnak köszönhetően az "alacsonyabb" osztályú VFC csapatának a döntetlen eredmény is bronzérmet és továbbjutást eredményezhetett, ezért a találkozót az STE támadóbb felfogásban is kezdte. A 6. percben egy beívelést követően ifj. Csehi István fejesével veszélyeztette Engler Antal kapuját, de góltól a kapust a kapufa megmentette. A 8. percben Ugrai Imre lövése ugyan beakadt a VFC hálójába, de a játékvezető lesen állás miatt nem adta meg a gólt, továbbra is maradt a 0-0.

A VFC a kezdeti nyomást átvészelve tudatosan elkezdte támadni az STE kapuját, amelyet rendhagyó módon Eifert János ifikapus védett. Eifert első említésre méltó védését a 22. percben kellett bemutatnia Kovács Péter lapos lövését követően. Majd 5 perccel később Csernik Csaba erős bombalövését kellett bravúrral szögletre tornáznia. Ezek után sem lazsálhatott az ifikapus, a 34. percben Csernik Csaba cseleit követő beadást Kirchner Ferenc bólintotta pár centivel mellé. A 36. percben Hirsch László futott el a baloldalon, beadását ismét Kirchner fejelte el a védők között, a labda pedig a gólvonal előtt végiggurulva elhagyta a játékteret.

Nem volt vége a VFC rohamainak, a 37. percben nagyszerű cseleket bemutatva ziccer helyzetbe került Csernik Csaba, de Eifert "Janika" magabiztosan kijött a kapujából és bravúrral védeni tudott.

A futball örök törvénye ezen a mérkőzésen is beigazolódott, a VFC sok kihagyott helyzete megbosszulta magát. A 42. percben egy kis vita támadt az STE térfelén, hogy a bedobás joga kié, de a játékvezető az STE-nek adta a labdát. A bedobást el is végezték, és a még mindig méltatlankodó VFC játékosok között a hosszan előre ívelt labdát Judák Zoltán úgy vette le Hirsch László mellett, hogy rögtön pár méter előnybe került. Judák rá is vezette a labdát Engler kapusra, és nyugodtan a hosszú alsó sarkot megcélozva megszerezte a vezetést az STE-nek (0-1).

A második félidőben megváltozott a játék képe. A VFC mindenáron meg akarta szerezni az egyenlítő találatot, az STE csapata beszorult saját kapuja elé. Az STE védői között passzolgató VFC középpályások és csatárok nem tudtak csak helyzetecskéket kialakítani, a zártan, fegyelmezetten védekező STE útját állta minden törekvésüknek. Ahogy telt az idő, egyre agresszívebben támadott a VFC, az STE csak is a kontrajátékára hagyatkozott. Veszélyes is volt ez a taktika mindkét részről, mert ha a VFC betalál a döntetlennel is eredményes, ha viszont lekontrázzák őket és kapnak még egy gólt, akkor végleg eldől a találkozó.

Nagy taktikázás zajlott az edzők Szabó "Butra" Attila és Szlovák László között is, mind a cserékkel, mind a pályán lévő játékosok helycserélgetésével próbálták céljukat elérni. Csak kisebb helyzetek alakultak ki mindkét kapu előtt, a 82. percig.

Ekkor az STE védői kivágták a labdát a félpályánál álló Judák Zoltánnak, aki remekül ismerte fel, hogy a túloldalon csapattársa Filus Gábor óriási lendülettel iramodik előre. Judák keresztpassza pontosan Filus elé került, aki tolt még egyet-kettőt a labdán, majd felnézett és a kapujába visszahátráló Engler fölött erősen átívelve a hosszú felső sarokba juttatta a labdát, 0-2.

A szépségdíjas találat ellenére sem adta fel a küzdelmet a VFC, beszorította ellenfelét saját térfelére. A szépítésre meg is volt az esélyük, mert Geiger Csaba révén egy jól irányzott szabadrúgást Eifert "Janika" óriási bravúr bemutatva hárított. Még akadt helyzete a hosszabbításban is a VFC-nek, de nem sikerült megszerezniük a szépítő találat sem.

Összegezve a két csapat abszolút odatette magát erre a találkozóra, minden szépségét megmutatták a futballnak, a küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, büszkék lehetnek a teljesítményükre. Sokáig emlékezetes marad ezt a "párharc" a két vadkerti csapat között, külön gratulálunk a VFC-nek a már eddig veretlenül megszerzett bajnoki címéhez.

Az STE csapataira még nagy feladatok várnak, először vasárnap idegenben kell helytállniuk ifistáinknak a már bajnok Kunszállás ellen, és felnőtt csapatunknak bizonyítani kell.
_______________

A 11-es rúgásokból sem sikerült gólt szerezni.

A Bács-Kiskun Megyei Kupa elődöntőibe kerültek az STE és a VFC csapatai.

A 2012. május 9-én (szerdán) lejátszott mérkőzések pikantériája az lehetett volna, hogyha az STE legyőzi Kalocsa együttesét idegenben, és a VFC a magasabb osztályban lévő Kunszállás ellen csak döntetlent ér el, akkor a megyei kupadöntőre a két vadkerti csapat között került volna sor.

Az STE számára az idegenbeli kalocsai meccs jól kezdődhetett volna, hiszen a 17. percben Ugrai Imre 11-est rúghatott, de a hazaiak kapusa hárította a lövését, maradt a
0-0.

Ezzel szemben a 24. percben a kalocsaiak közül Kohány Gábor rúghatott 11-est, Hatvanyi kapusunk nem tudta hárítani, 1-0 lett az eredmény.

A mérkőzésen a vadkertiek támadtak többet, jól játszottak, ez a mezőnyfölény a 79. percben góllá is érett. A csereként a 75. percben pályára lévő, hosszú ideje jól és eredményesen a vadkerti ifi csapatban szereplő Pálinkás Zoltán lövése révén sikerült az egyenlítés, 1-1.

Akár a vezetést is megszerezhette volna együttesünk, de a 85. percben a jogosan megítélt 11-est Papp Róbert hatalmas erővel mellé lőtte, a rendes játékidőben már nem változott az eredmény, maradt az 1-1.

A kupa szabályainak megfelelően nem volt hosszabbítás, hanem büntetőpárbajra került sor. A játékosaink abban bíztak, hogyha több rúgást nem hibáznak, akkor a jól védő Hatvanyi kapusunk majd hárít egy 11-est, és így meglehet a továbbjutás.

Sajnos nem csak a rendes játékidőben nem tudtak a játékosaink úgy koncentrálni, hogy belőjék a büntetőek, hanem a párbaj során Szamosi Péter is elhibázta a lövését, így a kalocsaiak 5-3-as összesítéssel jutottak a kupadöntőbe.

A VFC csapata a két osztállyal feljebb szereplő Kunszállás ellen lépett pályára idehaza. A vendégek kényszerhelyzetben voltak, ugyanis egy esetleges döntetlennel is kieshettek volna. Az első félidőben ennek megfelelően támadólag léptek fel, a vadkertieknek csak a kontrákra futotta az erejéből.

Ez a játékrend a 40. percig tartott, ekkor a vendégek egy labdát a kapunk elé íveltek, a felugró vadkerti védő és kapus valamint a kunszállási támadó között olyan szerencsétlenül csorgott le a labda, hogy egy másik vendég támadó elé került, aki a kapunkba juttatta a játékszert, 0-1.

A második félidőben a vadkerti csapat mindent egy lapra feltéve támadott, beszorította ellenfelét a saját kapuja elé, de a helyzetek kimaradtak. A kontrákból kialakított helyzetekre most a kunszállásiaknak voltak esélyei.

A mérkőzés vége felé emberelőnybe került a VFC, de sajnos ez sem tartott sokáig, ugyanis Ábrahám Lászlót is leküldte második sárga lapja után a bíró.

A mérkőzésen több gól nem született, így a VFC csapata sem került be a kupadöntőbe.

Reméljük mindkét együttesünk a kudarcot követően a bajnokságban sikereket fog még elérni.
__________________________________
22. forduló

Ifistáinktól bravúr, a felnőttektől csalódás a "rangadón"

A 22. fordulóban az évtizedes múltra visszatekintő "rangadó" megrendezésére került sor Kiskőrösön.

Az átlagnál több néző látogatott ki a kiskőrösi futballpályára, ráadásul az időjárás is kedvező volt, a mérkőzések színvonalát csakis a mutatott játék határozta meg.

Az ifjúsági mérkőzés tétje a presztízsen kívül az ideiglenes 2 és 3 hely eldöntése is volt. Csapatunk már az első félidőben bebizonyította, hogy nyílt, támadó futballal is lehet elérni eredményt, természetesen egy stabil védelemmel a hátuk mögött.

A 28. percben meg is lett ennek a játéknak az eredménye, Pálinkás Zoltán révén megszereztük a vezetést. Majd a 39. percben ismét Pálinkás volt eredményes, már 0-2.

A második félidőben többet támadtak a kiskőrösiek, és a 80. percben egy szépítő találattal visszahozta magát a mérkőzésbe a hazai csapat. Ezután mindent egy lapra feltéve támadtak a kőrösiek és hagyták ki helyzeteiket. A vadkertiek egy tetszetős kontratámadást követően Pálinkás Zoltán révén 1-3 módosították a végeredményt. A "mesterhármast" elérő Pálinkás Zoltánnak és az egész csapatnak gratulálunk a szép sikerhez, és ezzel a győzelemmel a 2. helyre való fellépéshez.

A felnőtt találkozóhoz tehát bizakodva, jó hangulatban kezdhettek hozzá a vadkerti szurkolók. Sajnos a hazai csapat tagjai nem így gondolkodtak, már az első pár pillanatban letámadták játékosainkat. A megszeppent vadkerti játékosok között előrevágott labdát Juhász Tamás a védőnk előtt lekezelte, majd élesen elhúzva előttük jól helyezett lövésével már a 3. percben megszerezte a vezetést, 1-0.

Bekövetkezett az amire az idényben már többször is volt példa, ha nem a mi csapatunk szerzi meg a vezetést, akkor fejetlenség lesz úrrá játékosainkon. A kiskőrösiek a rúgott gólt követően szinte percenként veszélyeztették a kapunkat, a 7. percben csak Hatvanyi nagy védésének köszönhetően nem változott az állás.

Csak a 15. percben tudtunk eljutni a hazaiak kapujáig, bár ekkor egy szögletrúgást követően Szamosi fejelt a kapura és a kiskőrösi Tóth Zoltán kapus védett bravúrral. Úgy nézett ki, hogy kijövünk a "gödörből", de a játék sehogyan sem akart összeállni, a kőrösiek akarata érvényesült.

A 25. percben ez az akarás gólt is eredményezett. Ismét egy hosszan előrerúgott labda a 25 méterre kifutó Hatvanyi kapusunk és védőink meg nem értésének köszönhetően Juhász Tamás elé került, aki szinte a gólvonalig vezetve a labdát az üres kapuba gurítva 2-0-ra módosított az eredményt.

A "megalázó" gólt követően a félidőig csak eredménytelenül próbálkoztak játékosaik helyzetbe kerülni, a párharcokat is rendre a hazaiak nyerték, nem látszódott az a különbség a két csapat között, amit a tabella mutatott.

Sőt.

A második félidő elejétől kezdve azon kellett izgulni, nehogy nagy verésbe szaladjon bele együttesünk. Az 52., az 55. és a 60. percben Hatvanyi kapusunknak kellett bravúrokat bemutatnia kiskőrösi lövések és fejesek után.

A gólszerzésre csapatunknak az esélye a 63. percben volt, amikor is Szamosi szabadrúgását ismét Tóth kapus hárította bravúrral. De a válasz sem maradt el, a 66. percben Hatvanyi védett megint egy kiskőrösi lövést követően.

Ezek után mindkét csapat a mezőnyben próbálta már tartani a labdát, széttördelték egymás játékát az ellenfelek, sajnos esélyünk sem volt egy jobb eredmény eléréséhez, mint a 2-0.

Ezzel a verességgel is tovább romlott pozíciónk a tabellán, már lecsúsztunk a dobogóról is. Nagy árat fizetünk, fizethetünk azért, amiért a helyzeteinket nem tudjuk góllal befejezni, rendre rúgott gól nélkül hagyjuk el a pályát.

Vetélytársaink a sarkunkban vannak, és mivel a következő fordulóban szabadnaposak leszünk, ellenfeleink tovább közeledhetnek a tabellán. Jó lenne a "kényszerpihenő" alatt a fejekben, lábakban rendet tenni, bízva egy sikeresebb folytatásban.

A következő találkozó 2012. május 20-án lesz Kunszálláson, 17 órától.
___________________________

21.forduló
"Hátizsákban" elvitték a 3 pontot.

A bajnokság soron következő fordulójában idehaza mérkőztek meg a vadkertiek az izsákiakkal.

Az ifjúsági csapatunknak "papírforma" szerint csak a győzelem volt elfogadható eredmény, bár a mérkőzés elején nem így alakultak a dolgok. A 6. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, a 14. percben Császár István találatával tudtunk egyenlíteni, és a 30. perctől László Benő góljával már vezettek is fiataljaink. A második félidőben csak vadkertiek találtak be a kapuba, Szőrfi Róbert, Pálinkás Zoltán és Császár István sorrendben, így alakult ki az 5-1-es végeredmény. Ezzel a győzelemmel már a 3. helyen áll Szlovák Róbert edző vezette társaság, csak így tovább. Sorsdöntő összecsapásra kerül sor a következő fordulóban, a minden szempontból nagy "rivális", a 2 ponttal előttünk álló kiskőrösiek otthonába látogat el csapatunk.

A 21. forduló nem hozott szerencsét felnőtt csapatunknak. Ősszel Izsákon 1-0-ás vereséget szenvedett együttesünk, ezért "revansot" szerettek volna hazai pályán venni a vadkertiek. Ennek megfelelően már a mérkőzés elejétől fogva támadólag léptek fel játékosaink, és a 3. percben Ugrai Imre kiugratását követően Soproni András vezette a vendégek kapujára a labdát. Azonban Házi Imre kapus minden rutinját latba vetve a fiatal vadkerti csatár cseleit követve megszerezte a labdát, kimaradt a ziccer.

Ezután is a vadkertiek akarata érvényesült, de az első félórában az izsáki kapu elé 4-5 "veszélyesnek" tűnő beadáson kívül más nem történt. Az iszákiak kontrajátékát sikerült megállítani, a mezőnyben folyt a játék.

A 35. percben egy vadkerti beívelést követően Ugrai Imre fejjel az iszákiak kapujába talált, de Béleczki játékvezető fiatal asszisztense jelzésére lökés miatt nem adta meg a gólt, maradt a 0-0. A hangulat fokozódott, de nem bírt egymással a két csapat.

A szünet után mindkét csapat visszább vett a lendületből, a nagy meleg rányomta bélyegét a játék színvonalára. Itt-ott alakult csak ki "helyzetecske", a 74. percig.

Ekkor az izsákiaktól Szabó Attila és Lakatos Áron futottak versenyt a vadkerti kapu felé guruló labdáért, amikor is a "rutinos" támadó a mezénél fogva hátulról lerántotta Lakatost. A fiatal bírói asszisztens "nem látott" szabálytalanságot, és Szabó az előtte maradó labdát rávezette Hatvanyi kapusunkra, akinek a lábai között begurított, 0-1.

A partjelzői "hibát" Szarka Roland szóban számon is kérte, de reklamálásáért sárga lapot kapott, a gólt Béleczki László játékvezető megadta.

Felpaprikázódott a hangulat, letámadtak a vadkerti játékosok, és a 75. percben csereként beálló Holczimmer Tamás végezhetett el szabadrúgást. Az ígéretes helyről elvégzett rúgást a frissen beálló Holczimmer a felső lécre bombázta, ezzel kimaradt ez a lehetőség is.

A 82. percben Szarka Roland megkapta 2. sárga lapját, ezzel nehéz helyzetbe hozva csapattársait, akik így az emberhátrány miatt sem tudtak már egyenlíteni.

A következő fordulóban megrendezésre kerülő "rangadóra" tehát vereséggel utazik el csapatunk, bár a kiskőrösieknek sem sikerült győzniük. A mérkőzés május 6-án lesz 17 órától Kiskőrösön, mindenkit szeretettel várunk.

HAJRÁ VADKERT!

______________________
Sok gólos meccsen nem volt sima a győzelem

A 20. fordulóban szomszéd "vári" rangadókra került sor a Kiskunhalas és a Soltvadkert között.

Az ifjúsági mérkőzésnek a dobogó 3. fokának megszerzése, a felnőtt találkozónak a 2. hely megtartása volt a tétje a vadkertieknek.

A fiataljaink mindent megtettek azért, hogy a halasiakat legyőzve megelőzzék őket, már a 2. percben Császár István találatával megszerezték a vezetést is. A hazaiak azonban egyenlíteni tudtak a 78. percben, így 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés. A tabellán nem tudott a két csapat helyet cserélni, de Szlovák Róbert edző így is elégedett volt az elért eredménnyel.

A felnőtt csapatok mérkőzése előtt a télen teljesen átalakított, megfiatalodott halasiak Kis Péter edző vezetésével abban is bizakodtak, hogy a szabad hétvégéjük után kipihenten fogadják csapatunkat.

Az első tíz percben főleg a hazaiak akarata érvényesült, sőt a 11. percben egy les gólt is szereztek. A szabadrúgást Hatvanyi Edvárd kapusunk gyorsan elvégezte, passzából Supka Sándor hosszan előrerúgta a labdát az ellenfél térfelén egyedül álló Ugrai Imrének, aki a védőjét és a kapust is becsapva megszerezte csapatunknak a vezető találatot, 0-1.

A bekapott gólt követően a halasiak még fel sem ocsúdhattak, amikor is a 18. percben egy beadást követően Ugrai Imre fejesével már 0-2 volt az eredmény.

Ezt követően taktikát váltottak a halasiak, letámadták játékosainkat és Kis Péter edző "vezényletére" egyre veszélyesebb helyzeteket alakítottak ki.

A 25. perctől az eső is el kezdett szakadni -a szépszámú közönség nagy bánatára- a játékosok pedig a hirtelen megváltozott viszonyok miatt nehezen találták a játék ritmusát

Hatvanyi kapusunknak több bravúr védést is be kellett mutatnia a legnagyobbat a 45. percben. Ekkor egy közeli lövést hárított, majd a kipattanó labdát 5 méterről ismét rálőtték, azt bravúrral a kapufára tolta, a visszapattanó labda pedig a hátáról a gólvonalon pörgött, amire gyorsan rávetődött. A játékvezető odarohant, megállapította, hogy nincs gól, és lefújta az első félidőt, maradt a 0-2.

Az eső elállt a szünetben, a halasiak pedig ott folytatták, ahol az első félidőben abbahagyták, támadtak. Az 50. percben saját térfelünkön elvették a labdát Csehi Istvántól, az alapvonalig levitték és a beadást közelről Ficsór a kapunkba pofozta, 1-2.

Vérszemet kaptak a halasiak, a szurkolóik hangja is megjött, "BUTRA" edzőnknek is változtatnia kellett.

Az 52. percben a védelemből Szarka Roland megszerezte a labdát, és elindult vele a halasiak kapuja felé. A félpályánál szerelték, de bedobással jöhettünk tovább, amelyből Filus beadással próbálkozott. A hazai védők által kifejelt labdát -a támadásunkat követő- Szarka Roland kapásból úgy lőtte meg, hogy a látványos mozdulatot követően a labda hatalmas erővel vágódott a hálóba, 1-3.

Ettől még a halasiak lelkesedése nem hagyott alább, tovább támadtak, Hatvanyinak ismét akadt egy-két védeni valója. A 91. percben egy szabadrúgást végezhetett el Ficsór a kapunktól 20 méterre, a sorfalon megpattanó labdát már Hatvanyi sem tudta hárítani, a végeredmény ezzel lett 2-3.

Szoros, izgalmas mérkőzésen idegenben szerzett 3 góllal sikerült megszerezni a 3 pontot, amelynek köszönhetően maradt csapatunk a tabella 2. fokán.

A következő találkozó idehaza az Izsák ellen lesz április 29-én vasárnap 17 órától.

Ezt követően május 6-án vasárnap lesz az "igazi" rangadó Kiskőrösön 17 órától.

Jó szurkolást, HAJRÁ VADKERT!!!

_____________________
Nem jött jókor a szabad hétvége

A 18. fordulóban az ifjúsági és a felnőtt csapat is a "zöld asztalnál" szerezte meg a 3-3 pontot, miután Solt csapatai visszaléptek, így a szabad hétvége után következhetett a Harta elleni rangadó.

Az ifjúsági együttesünk az előre elvártnak megfelelően a "kötelező" 3 pontot meg is szerezte Harta fiataljai ellen, a találkozón már az első félidőben 3-0 arányban vezettek, a mérkőzés végére megduplázták góljaik számát, így 6-0 arányban győztek.

Szlovák Róbert tanítványai közül Császár István és Pálinkás Zoltán 2-2 gólt szereztek, László Benő és Kővári Csaba pedig 1-1 találattal vette ki a részét a sikerből.

Felnőtt csapatunknak nem jött jókor a "kényszerű" pihenő hétvége, miután az előző fordulóban nagy küzdelemben legyőztük Kalocsa csapatát. A korábbi győzelemből nem sikerült annyi önbizalmat szerezni, hogy az ősszel Harta ellen nagy nehezen kiharcolt döntetlen most győzelemre váltsuk. Azt is tudtuk, hogy a télen visszalépő soltiak közül 3-4 meghatározó játékost is leigazoltak a hartaiak, akikkel kiegészülve a tavasszal még nem találtak legyőzőre sem.

Elég enerváltan kezdtük a találkozót, érezhető volt hogy a vendégek elszántak, az első 20 percben igazán nem tudtunk helyzetet sem kialakítani.

A vendégek viszont Vízteleki János edző határozott irányítása mellett egyre veszélyesebb akciókat vezettek, melynek a 31. percben meg is lett az eredménye. Egy szabálytalanságot követően a kapunktól 18 méterre a 16-os sarkától a 7 tagú vadkerti sorfal mellett úgy lőtte el a labdát Kósa Krisztián, hogy az akadálytalanul vágódott a hosszú alsó sarokba, 0-1.

A kapott gól után sem tudtunk veszélyes helyzeteket kialakítani, magabiztosan védekeztek a vendégek, az előre játékunkban rengeteg hiba csúszott be, nem volt egy ütőképes elképzelés sem. Az egy az egy elleni párharcokat is rendre elveszítettük, a játék minden elemében a hartaiak voltak fölényben.

A 2. félidőben jóformán a vendégek akarata érvényesült, egy-egy távoli szabadrúgással próbálkozhattunk, de gólhelyzet nem alakult ki. Egyedül Holczimmer Tamás előtt adódott egy ziccer, de túlságosan kisodródva a kifutó kapus mellett inkább visszagurított, de nem sikerült a visszapasszból sem kapura rúgni.

A 66. percben ismét szabadrúgással jöhettek a vendégek majdnem a szögletzászlónk mellől. A hosszú oldalra beívelt labdát a hórihorgas Sándor László 2 méterről szinte az alapvonalról befejelte úgy, hogy a védőink és Hatvanyi kapus is hitetlenkedve nézte, ahogy behullik a labda a kapunkba, 0-2.

Ezzel minden reményüket elveszítették játékosaink, a jól játszó Lakatos Áron védőnknek és Hatvanyi Edvárd kapusunk bravúr védéseinek köszönhetően tartottuk az eredményt a 86. percig.

Ekkor azonban a saját térfelünk közepén elveszítettük a labdát, és a "lelkes" hartaiak lekontráztak minket. A bal oldalon elfutó játékos úgy adhatta be a labdát középre, hogy három társa is szabadon fejelhetett, Lázár Zsolt pedig úgy ért a labdához, hogy az a felső lécről a gólvonal mögé pattant, 0-3.

Ezzel a győzelemmel a hartaiak is "bejelentkeztek" a bajnoki címért, csak több győzelmünknek köszönhetően maradtunk a tabella 2. helyén.

Reméljük, hogy az április 22-én vasárnap 17 órakor kezdődő Kiskunhalas elleni idegenbeli mérkőzésre sikerül mentálisan is felkészülni, csak a győzelem elfogadható eredmény Kis Péter edző játékosai ellen, ha továbbra is a dobogón szeretnénk végezni.

HAJRÁ VADKERT!!!
-------------------------
Nem "áprilisi tréfa" - egy meccsen 13 lap

A 17. fordulóban az STE mérkőzéseit április 1-jén játszották le, de nem csak a dátum "tréfálta" meg a játékosokat, hanem a viharos erejű szél mellett a játékvezetők is kitettek magukért.

Az "áprilisi tréfa" az ifi csapatunkat érte először, amikor is a vendég kalocsai fiatalok 3-0-ra is vezettek a második félidőben, és csak szépíteni maradt erő Császár István találatával, így 1-3 arányban a vendégek bizonyultak jobbnak.

A mérkőzésen 8 sárga lap került kiosztásra, de ekkor még senki nem gondolta, hogy a folytatásban még több lap fog villanni a pályán, mint amennyi falevelet a viharos szél elfúj.

A felnőtt találkozó előtt mindenkiben motoszkált az a gondolat, hogy évek óta ki-ki meccset játszunk a kalocsaiakkal, ráadásul ők, pár héttel ezelőtt a HÍD SC-t is két vállra fektették, tehát nehéz, küzdelmes mérkőzésre számíthatnak "Butra" edző játékosai.

Nem is okoztak csalódást a kitámadó vendégek, de az első 20-25 percben mindkét együttes helyzetei kimaradtak, a legnagyobb helyzetet Csehi István hagyta ki, aki jó kiugrását követően a kalocsai kapusba vezette a labdát.

A 25. percben a kalocsai kapura törni szándékozó Judák Zoltánt buktatták. A jogos szabadrúgáshoz Holczimmer Tamás készülődhetett neki, kb. 20 méterre a kaputól. A jól és erősen helyezett lövésébe a kapus ugyan bele tudott érni, de így csak még látványosabban vágódott a labda a léc alá, 1-0.

A kalocsaiak nem estek össze a bekapott gól után, mert egy les góllal és egy kapufás lövéssel jelezték, hogy ők győzni jöttek.

Az első félidőben 2-2 sárga lapot osztott ki a bíró, amely átlagosnak mondható egy tétmeccsen.

Az igazi "tréfa" a második félidő 55. percétől kezdődött. A csereként beálló Filus Gábor első labdaérintéséből a passz nem sikerült, a kalocsai csatár egy az egyben vezette a labdát a kapuból messze kirohanó Hatvanyi kapusunkra.

Hatvanyi bravúr becsúszással állította meg a támadást, védőink elrúgták a labdát, Hatvanyi lent maradt a földön, de senki nem reklamált semmit.

A bíró miután Hatvanyi visszament a kapujába játékvezetői labdával indította el a folytatást, de ekkor több kalocsai szurkoló hangos bekiabálásának köszönhetően a partjelző elkezdte lengetni a zászlaját.

A bíró kiszalad hozzá, és hosszas tanakodást követően Hatvanyinak felmutatta a piros lapot, mert a partjelző szerint a kapusunk kezét is érintette a labda a 16-oson kívül.

Ekkor indult el a lavina. A reklamáló Tóth Róbert és Ugrai Imre sárgát kapott, a vendégek szabadrúgást kaptak, és kényszerű csereként beállt a kapunkba Eifert János ifikapus.

Vérszemet kaptak a vendégek az emberelőnytől, de játékosaik is kettőzött erővel vették fel a harcot, ember-ember elleni küzdelem folyt a pályán, durvult a találkozó. A kalocsaiak nem találták rajtunk a fogást, kezdték a türelmüket veszteni. A 66-75 perc között 5 sárgát kaptak, Báló Ferenc 3 percen belül kettőt is, így ő is idő előtt mehetett zuhanyozni.

Oda lett az emberelőny, oda lett a lendület a vendégeknél, és Csehi István révén tovább növelhettük volna előnyünket, de a kalocsai kapus bravúrral védett.

Összességében egy szép szabadrúgás gól és 13 lap tarkította a mérkőzést, a mérkőzés ellenőrének lesz mit jelentenie a szövetség felé.

A jövő héten az STE csapatai szabadnaposak lesznek a Solt visszalépése miatt, de szombaton (04.07.) 16 óra 30 perctől a veretlen VFC együttese játszik idehaza Szank ellen, tehát nem maradunk mérkőzés nélkül.

Az ezt követő bajnoki fordulóban 2012. április 15-én vasárnap 16 óra 30 perctől a HARTA csapatát látjuk vendégül, a szintén harcias ellenfél ellen elkel majd a szurkolás.

HAJRÁ VADKERT!!!
_____________

Idegenben továbbra is gólképtelenek vagyunk

A 16.fordulóban Bácsalmáson vendégeskedtek csapataink, felemás sikerrel.

A pozitív eredményt ismét ifjúsági együttesünk szolgáltatta, azzal, hogy 2-0 arányban legyőzték Bácsalmás fiataljait.

A vezető találatot Flaisz Tamás szerezte az első félidő végén, majd a második gólt László Benő szerezte a vége előtt tíz perccel.

Gratulálunk, ezzel az eredménnyel már a bajnokság 2-dik helyén állnak Szlovák Róbert edző tanítványai.

Évek óta tudjuk, hogy Bácsalmáson nem adják könnyen a sikert annak, aki odalátogat.

A nálunk is edzősködő, híresen a védekezéséről és az abból kifejlődő támadójátékot erőltető Florin Nenad edzőről ismét kiderült, hogy alaposan felkészítette együttesét, mind erőnlétileg, mint taktikailag is.

A mérkőzés első 60 percében váltakozva támadott mindkét együttes, a vadkertiek továbbra is hadilábon álltak ezen időszakban a szerencsével is.

A mérkőzés legnagyobb helyzeteit is ki tudták hagyni játékosaink, a ziccerek mellett 2 kapufát eltaláló lövés is jelezte részünkről, hogy a 3 pontért utaztunk el Bácsalmásra.

A 70. percig tartotta is magát a rendhagyóan felálló középpályás sorunk, amely egy hibát követően engedte, hogy a pálya szélen megiramodó bácsalmási játékos a labdát megszerezve elinduljon a kapunk felé.

Miután kisodródott a támadó, az addig magabiztosan záró védelem is csak néztek, hogy az erősen beadott labda a középen érkező Barta Viktorról a kapunkba vágódjon, 1-0.

A hazaiak ezen felbátorodva tovább támadtak, és a bekapott gól utáni rövidzárlatunkat egy újabb góllal akarták megkoronázni.

Sikerült is Nekik bebiztosítani a győzelmüket a 77. percben.

Könnyedén hozták át a labdát a középpályán, és a kapunk felé vették az irányt, védőink így már csak szabálytalanul tudták megállítani a hazaiakat.

A szabadrúgást elvégző Petrovic Boris jól irányzott lövésével Hatvanyi kapusunk sem tudott mit kezdeni, így 2-0-ra alakult a mérkőzés, ez lett a végeredmény is.

Sajnos Szabó "Butra" Attila játékosai az utóbbi két fordulóban idegenben még gólt sem tudtak rúgni, így nehéz helyzetbe került együttesünk, mert a mögöttünk lévő csapatok folyamatosan zárkóznak fel.

Kevés vigaszt jelenthet számunkra, hogy a bajnokságban előttünk álló csapatok is kikaptak, ezzel elszalasztottuk azon lehetőséget, hogy mi is felzárkózzunk, bebiztosítsunk helyünket a dobogón.

Éppen ezért, arra kérek minden soltvadkerti szurkolót, hogy a "bolondok napján" azaz április 1-jén ( vasárnap 16 óra 30 perckor) megrendezésre kerülő STE-Kalocsa mérkőzésen biztassuk játékosainkat a jobb eredmény elérésében.

HAJRÁ VADKERT!!!

_____________________


Hazai siker után sikertelen, "tompa" játék


A hazai, sikeres Szeremle mérkőzések után bizakodva látogattak el csapataink Tompára, a 15. forduló mérkőzéseire.


Ifjúsági együttesünk Szlovák Róbert edző vezetésével lendületben maradt a múlt hétvégi gólzáporos (12-0-ás) siker után, és idegenből is elhozta a 3 pontot.
A mérkőzés végeredménye 6-3 lett, gólszerzők voltak Császár István (3), László Benő (2) és Szőrfi Róbert (1) találataival, magabiztosan térhettek haza fiataljaink. GRATULÁLUNK.


Felnőtt együttesünkről már nem volt elmondható a magabiztosság, főleg abban a tudatban, hogy a tompaiak előző hétvégén a listavezető Híd SC ellen 1-1-es döntetlent értek el.

A tompai mérkőzésen csapatunknak szerencséje sem volt, mint az jól bizonyítja, hogy a 28. percben egy szögletet követően Tóth Róbert lábáról olyan szerencsétlenül pattant a labda, hogy a hazaiak csatárának nem volt nehéz dolga a kapunkba juttatni a játékszert, 1-0.

A balszerencse továbbra is üldözte csapatunkat. A 38. percben a kapunkra törő tompai csatár és Tóth Róbert versenyt futottak a labdáért, de a hazaiak csatára olyan szerencsésen (részünkről szerencsétlenül) lökte meg Tóth Róbertet, hogy annak esés közben a lábáról a saját kapunkba pattant a labda, és már 2-0 volt az állás.

Ezzel azonban koránt sem volt vége a pech sorozatunknak. A 43. percben egy távoli szabadrúgást követően Hatvanyi kapusunk bravúrt bemutatva a kapufára tolta a labdát, amely visszapattant a földön fekvő kapus hátára, és a gólvonal mögött megállva, már 3-0-ra vezettek a vendéglátók.

Csapatunknak semmi sem sikerült, még szépíteni sem, pedig erre meg volt a lehetőség. Csehi István egy támadást követően a tompaiak büntetőterületén belül cselezett, szabálytalankodtak vele szemben, 11-es következhetett.
Tóth Róbert próbálta meg értékesíteni a büntetőt, hogy addigi szerencsétlen megmozdulásait javítsa, de hibázott, így még szépíteni sem sikerült, marad a 3-0.

Szabó "Butra" Attila edző nem csak azért bosszankodhat, mert váratlan vereséget szenvedett csapatunk, hanem azért is, mert a Híd SC is botlott, kikapott Kalocsán 4-1-re.

Nem sikerült közelebb lépni a listavezetőhöz, de a március 18-án vasárnap Bácsalmáson sorra kerülő bajnoki találkozón újabb lehetőség lesz a felzárkózásra.

Bízzunk benne, hogy az edzői stáb gyorsan elfelejteti a játékosokkal ezt a "tompa" játékot, és legközelebb már sikerekről beszélünk majd.
______________________

Megkezdődött a 2011/2012-es tavaszi szezon


Mint általában az élet minden területén, így az STE labdarúgó szakosztály életében is történtek változások a téli szünetben.
A játékosállomány változott jelentősen, távozott az együttestől Hirsch László (a VFC-be), Tóth Árpád (külföldre) és Fazekas Gábor. Érkezett Judák Zoltán (Hartáról), Supka Sándor (Kiskőrösről) és Frank Gábor (aki visszatért Soltvadkertre, Tabdiról).
De nem csak a játékosok cserélődtek, hanem a bajnokságot ősszel még címvédőként kezdő Solt együttese is visszalépett, tovább csökkentve a csapatok létszámát.


Ilyen előzmények után kezdődött el a Soltvadkert - Szeremle találkozó, amely ősszel 4-1-es sikert hozott a számunkra az újonc ellen.
Az őszi mérkőzés szinte pontos mását láthatták azok a nézők, akik a viharos szél ellenére kilátogattak a mérkőzésre. A vendég csapat megilletődötten kezdte a találkozót, és ezt kihasználva a vadkerti játékosok már az első 15 percben többször is szélről beadott labdákkal alakították ki helyzeteiket.
A 16. percben siker is koronázta ezen próbálkozásokat, Ugrai Imre révén 1-0-ra megszereztük a vezetést.
A 24. percben a csatárposztra frissen igazolt Judák Zoltán is eredményesen mutatkozott be, miután remek lövésével 2-0-ra módosította az állást.
A vendégek a bekapott gólok után sem találták a mérkőzés ritmusát, alig-alig léptek át a térfelünkre, ezzel újabb lehetőséget adva játékosainknak a gólszerzésre.
A 34. percben ismét egy beadást követően Ugrai Imre találta meg a labdát, és 3-0-ás vezetéssel ért véget a félidő.
A második félidőben a vendégek is támadásba lendültek, így csapatunk a kontrákat is gyakorolhatta.
Az 56. percben az egyik ilyen támadást követően Geleta Patrikhoz került a labda, aki erős lövésének köszönhetően megszerezte csapatunk újabb találatát, 4-0.
Szabó "Butra" Attila ezek után úgy látta, hogy mindenkinek a cserepadról megadja a lehetőséget a játékba lendüléshez, ezután óriási mezőnybeli birkózás kezdődött.
A vendégek is felbátorodtak, majd egy szélső felfutást követően Hatvanyi kapusunk mellett kilőtték a hosszú alsó sarkot, ezzel szépíteni tudtak, 4-1.
A mérkőzás hátralévő részében Filus Gábor távoli bombáját, Csehi István veszélyes felfutásait és lövéseit, majd Szlovák Róbert által lőtt kapufát követően már nem változott az eredmény, magabiztos, az őszi végeredményt megismételve győzött csapatunk. Ezzel az eredménnyel 3.-dik helyen állunk a tabellán, közelebb lopózva a döntetlent játszó Híd SC-hez.


Ne feledkezzünk meg ifjúsági csapatunkról sem, amely gólzáporos mérkőzésen kiütéses győzelmet aratott, 12-0 arányban.
Gólszerzők: Pálinkás 3, Kővári 2, Flaisz 2, Móczár, László, Császár, Eiler 1-1 és Snyehola (öngól) találatokkal érték el ezt az eredményt.


A következő két találkozó idegenben lesz, 2012. március 18-án vasárnap Tompán 15 órai és 2012. március 25-én vasárnap 16 órai kezdettel Bácsalmáson.

__________________________

A Híd SC elleni hazai mérkőzésekkel befejeződött a 2011/2012-es őszi megyei I. osztályú labdarúgó bajnoki szezon.

Az ifjúsági mérkőzésen a végeredmény STE-HÍD SC: 2-2.
Sajnos az ifi mérkőzésen pontosan az a koreográfia játszódott le, mint múlt hétvégén Kiskunfélegyházán, kétszer is vezettünk ismét Császár István és Pálinkás Zoltán góljaival, de nem sikerült a 3 pontot megszerzeni, mert kétszer is egyenlíteni tudott az ellenfél.

Az ifjúsági csapat a 8. helyen zárta az őszt, 4 győzelemmel, 7 döntetlennel és 1 vereséggel, impozáns 51 rúgott és 21 kapott góllal.

Tavaszra Szlovák Róbert edzőnek a nagyobb sikerek elérése érdekében meg kell tanítania fiataljainkat a győzni tudásra, mert rengeteg pontot úgy veszítettek el, hogy vezettek a mérkőzéseken, de a végén döntetlenek születtek.
Ennek ellenére gratulálunk a csapatnak az eddigi jó helytálláshoz.

A "rangadón" -a tabella első két helyezettje között- magas színvonalú találkozót láthattak a nézők.

A mérkőzés elején a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, és az első 20 percben több óriási helyzetet is kialakítottak.

Hatvanyi Edvárd kapusunk ismét bravúros védéseket mutatott be, így tartva a "mérkőzésben" a vadkertieket.
A kevés vadkerti helyzet közül Tóth Árpád egyéni akciója emelkedett ki, aki a 27. percben kiharcolt egy jogos 11-est, amelyet a magabiztos Hirsch László értékesített is, 1-0.
Sajnos az öröm nem tartott sokáig.

A vezetés megszerzése után 2 perccel Szamosi Péternek a saját büntető területünkön belül véletlenül a kézéhez pattant a labda, a játékvezető 11-est ítélt.

Hatvanyi megpróbálta Gyenei büntetőjét megfogni, de a jól helyezett lövéssel egyenlítettek a vendégek, 1-1.
A második félidő elején is a vendégek akarata érvényesült, látszott, hogy a bajnoki cím elérése érdekében csak a győzelem elfogadható eredmény számukra.
Magabiztosan uralták a játékot, szervezetten támadtak és az 53. percben egy kontrát követően Herczeg révén a vezetést is megszerezték, 1-2.

Azonban vadkertiek nem omlottak össze, tudták, hogy egy esetleges vereséggel a dobogóról is lecsúzhatnak az őszi szezon végére.

Erőfeszítéseiknek meg is lett az eredménye a 82. percben.
Egy jobboldalon vezetett akciót követően a középre Tóth Árpád által beívelt labdára a rutinos Szlovák Róbert érkezett, aki jól helyezett fejesével 2-2-re módosította az állást.
A mérkőzés végéig már nem változott az eredmény, pontosztoszkodással ért véget az összecsapás.

A HÍD SC ezzel az 1 ponttal is magabiztosan vezeti a tabellát, együttesünk a döntetlennel pedig a dobogó 3. fokán áll.

Szabó "BUTRA" Attila edző vezetésével a csapat 7 győzelmet, 3 döntetlen és 2 vereséget ért el, 32 rúgott és 17 kapott góllal várhatja a tavaszi folytatást.

A játékosok és a vezetőség ezúton is szeretne köszönetet mondani a támogatóknak és a lelkes szurkolóknak, hogy kitartásukkal, segítségükkel továbbra is biztosítják a Soltvadkerti TE sikeres futballéletét.
_____________________
12. forduló

Sajnos egy igen szomorú eseménnyel kezdődött minden magyarországi futballmérkőzés.
Az egyperces néma gyászszünet Albert Flóriánnak a "Császár"-nak szólt, aki 70. életévében hirtelen elhunyt.
Csodálatos pályafutásának és érdemeinek elismerésének szólt a megemlékezés.
Albert Flórián, az eddigi egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, akiről még életében elnevezték a FERENCVÁROS stadionját.
Csak a Fradiban lépett pályára 351-szer, és 256-szor rúgott gólt. Az év játékosának választották 2-szer, 4-szer volt magyar bajnok, 75-ször volt magyar válogatott és 31-szer be is talált az ellenfelek kapujába. Ezen kívül olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres világ- és egyszeres Európa-válogatott volt, a Nemzet Sportolójának is megválasztották.
Fiának, ifjabb Albert Flóriánnak (aki volt az STE játékosa is) és családjának, ezúton is őszinte részvétünket kívánjuk.


Ezzel a megemlékezéssel kezdődött a Kiskunfélegyháza-STE találkozó is.
Az ifjúsági mérkőzés végeredménye: 2-2 lett.
Bár 2-szer is megszereztük Pálinkás Zoltán és Császár István révén a vezetést, a lelkes hazaiak egyenlíteni tudtak.


A felnőtt mérkőzés számunkra ismét nehezen indult.
A hazaiak, akik eddig 10 forduló alatt csak 6 gólt tudtak rúgni, már a 3. percben ellenünk betaláltak (1-0) és "sokkolták" a lelkes vadkerti szurkolókat.
Az ezt követő 15 percben kezdtek magukra találni játékosaink.

A 20. percben Tóth Árpád baloldali beadását követően a labdát középen Ugrai Imre rutinosan átlépte, és így a hosszú oldalon érkező Holczimmer Tamás kihagyhatatlan helyzetbe került, 1-1.

Most a félegyháziak kerültek "sokkos" állapotba, mert az egyenlítés után letámadtak játékosaink. Ennek a 25. percben meg is lett az eredménye, miután Filus Gábor megszerezte a labdát és szenzációs helyzetfelismeréssel 20 méterről a kint álló kapus fölött átívelte a labdát, 1-2.
A szünetig még uralta a játékteret csapatunk, több ígéretes helyzetet is kidolgoztak a fiúk, a legnagyobb a 45. percben Tóth Árpád előtt adódott, aki 5 méterről az üres kapu fölé rúgta a labdát.

A 2.-dik félidő elején durvulni kezdett a játék, de helyzetig ekkor még csak a vadkertiek jutottak.
Az 52. percben a középpályán Ugrai Imre megszerezte a labdát, majd Tóth Árpádot szöktette, aki Szamosi Péterhez passzolt. Szamosi Péter a felfutó Ugrai Imre elé tálalt, aki 18 méterről félmagasan berúgta a labdát az ellenfél kapujába,
1-3.

Ekkor úgy érezhette mindenki, hogy eldőlt a meccs, de a félegyháziak nem így gondolták. A hátralévő időben szinte csak ők támadtak, rengeteg kemény belépő és sárga lapos figyelmeztetés "színesítette" a játékot mindkét oldalon.
Az 55. percben és a 71. percben is Hatvanyi Edvárd védett nagyokat egy-egy hazai szöglet utáni fejest követően.
A középpályánkon rendszeresen könnyen áthozták a labdát a félegyháziak, a védőinknek (Lakatos Áron, Hirsch László, Tóth Róbert és Fazekas Gábor) többször is az utolsó pillanatban sikerült csak megállítani a csatárokat.
A 76. percben ismét szögletet rúgtak a hazaiak, Hatvanyi mellé öklözött, és a kapunkra tartó lövést Hirsch László a gólvonalunkról fejelte ki. A 79. percben Fazekas Gábor buktatott, a félegyházi szabadrúgást Hatvanyi bravúrral tornázta ki a léc alól.

A 88. percben már tehetetlenek voltak védőink és kapusunk is, mert egy középre történő beadást erőből a kapunkra fejelték, 2-3.
Vérszemet kaptak a félegyháziak, és a teljesen maga alatt játszó játékosaink között a 91. percben még ziccer helyzetbe kerültek, amit mellé rúgtak, így maradt a 2-3-as végeredmény javunkra.

Összességében a 3 pont megszerzésével elégedettek lehetünk, de egy meccs 90 percig tart, koncentrálni kell végig.
A november 13-án vasárnap (13 óra 30 perc) hazai pályán megrendezésre kerülő Híd SC (1. helyezett) elleni találkozóra mindenkit várunk.

HAJRÁ VADKERT!!!
_________________
Az előzetes sorsolással ellentétben a KISKUNFÉLEGYHÁZÁN megrendezésre kerülő 12. forduló NEM SZOMBATON, hanem VASÁRNAP lesz.

HAJRÁ VADKERT!!!

11. forduló


Szomorú vasárnap, "sokba" került a múlt heti kimaradt hétvége

A mai Soltvadkert-Kunszállás ifjúsági mérkőzés végeredménye 2-3 lett, gólszerzők Császár István és Vincze Sándor voltak.

Sajnos ezzel az eredménnyel fiataljaink elvesztették eddigi veretlenségüket.


A sorsolás úgy hozta, hogy a Kiskőrös ellen 2 hete megnyert rangadót követően a múlt hétvégén szabadnapos volt az STE.
Szabó "Butra" Attila vezetőedző a múlt szombaton ezért edzőmeccset szervezett a játékosoknak a Kiskundorozsma ellen. A 3-2-re megnyert felkészülési mérkőzés után bizakodhattunk a sikeres folytatásban.

A mai találkozó előtt a vadkertiek a 2.-dik, míg a vendég kunszállásiak 1 ponttal lemaradva álltak mögöttünk a tabella 3.-dik helyén. Azt is tudtuk a kezdés előtt, hogy a Híd SC Kiskőrösön kikapott 2-0-ra, így minden adott volt ahhoz, hogy ledolgozzunk a hátrányunkból és lerázzuk a Kunszállást.

Tehát nagy volt a tét minden szempontból, ez látszott is az első 15 percben mindkét csapat játékán.

Ezek után a 18. percben Tóth Árpád előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a vendég kapus nagyot védett.
Tóth Árpád 1 perccel később újabb helyzetet harcolt ki magának, de ez is kimaradt.

A 22. percben már a kunszállásiaknak volt helyzete, a kapunk előtt keresztbe lőtt labdát Tóth Róbert rúgta ki a gólvonalunkról.

A 25. percben Lakatos Áron haza akarta adni a labdát, de a combjáról a kunszállási csatár elé került a játékszer, aki Hatvanyi kapusunk mellett a hálóba lőtt, 0-1.
A bekapott gól után megzavarodott a csapat, a jó játékosokból álló vendégek a 30. percben egy ziccer helyzetet rúgtak a kapunk fölé. Tovább támadott a kék mezben játszó Kunszállás, a 40. percben szabadrúgást végeztek el, de Hatvanyi kapus magabiztosan védett.
Az első félidő 45. percében egy jobb oldali támadást követően a beadott labdába több kunszállási is beleérve, kigurigázva védőinket a hosszú bal alsó sarokba lőttek, 0-2.

A szünet után megpróbáltak a vadkertiek gyorsan szépíteni.
Az 52. percben Hirsch László 35 méteres lövése a kapufát érintve elhagyta a játékteret.

Az 54. percben ifjabb Csehi István jobb oldali beadását a vendégek kapusa Geleta Patrik elől bravúrral szerezte meg.
Kijöttek a szorításból a vendégek, és az 55. percben egy 11-est kaphattak volna, de Kiss László játékvezető sípja néma maradt. A megszerzett labdával Tóth Róbert indította ifj. Csehit, de a kontra végén Csehi mellé lőtt.

A 62. percben a kunszállási középső védő szabálytalanságot követett el, és a 2.-dik sárgáját megkapva kiállították, jogosan.
A 10 emberrel védekező kunszállásiak csak a kontrákra rendezkedtek be, szabálytalankodtak, és látványosan húzták az időt, nem engedték a folyamatos játékot.

A 73. percben veszélyes helyről rúghattak szabadrúgást a "kékek", de Hatvanyi ismét jól helytállt.

Rengeteg csúnya szabálytalanság tarkította a találkozót, sok sárga lap is kiosztásra került mindkét csapat játékosainak.

A vadkertiek az emberelőny ellenére sem tudtak kialakítani igazi gólhelyzetet, csak szögletrúgásból a 82. percben Ugrai Imre veszélyeztetett, de fejese fölé szállt.

A 91. percben tovább szaporodtak "BUTRA" edző ráncai, ugyanis a kontrázó kunszállási csatárt Szarka Roland lerántotta, Kiss játékvezető egyből piros lappal kiállította.
Sajnos ezen a vasárnapon a jól, taktikusan játszó vendégek megérdemelten vitték haza a 3 pontot, ezzel biztosan megelőzve együttesünket a bajnokságban.

Most fordult az elő ebben a szezonban, amikor a vadkertiek nem tudtak gólt sem szerezni, ez is oka a vereségnek.
A jövő hét szombati (november 5-én) Kiskunfélegyházán pályára lépő csapatunknak változtatni kell a játékán ahhoz, hogy sikerrel térjenek vissza az utolsó forduló előtt, amikor is idehaza a HÍD SC ellen lépnek majd pályára.
_______________
10. forduló
STE szabadnapos volt
_______________
9. forduló
A nagy "rangadón" fontos győzelem született

Nem bánta meg az, aki kilátogatott ezen a szép, verőfényes, bár kissé hűvös őszi vasárnapon a soltvadkerti focipályára.

A nagyszámú közönség látványos, gólokban gazdag mérkőzéseket láthatott a szomszéd "vár" Kiskőrös ellen.
Az ifjúsági csapatunknak többször is meg volt arra az esélye, hogy az eddig veretlen, listavezető kiskőrösieket legyőzzék. Fiataljainknak jól indult a találkozó, mert a 10. percben a kiskőrösiek kapusát kiállították. A kapus a 16-oson kívül szándékosan megfogta a labdát, ezzel egy gólhelyzetet akadályozott meg. Az emberelőnyt Császár István ki is használta, 1-0, de a jó játékerőt képviselő vendégek még az első félidőben egyenlíteni tudtak, 1-1.

A második félidő derekán László Benő révén ismét vezettek a vadkertiek (2-1), de a középkezdés után nem sokkal egy kontrát követően ismét kiegyenlítettek a vendégek.

Az emberelőnyben játszó ifistáink már nem tudtak az adódó lehetőségekkel élni, maradt a 2-2-es döntetlen. Így folytatódhat a veretlenségi sorozatuk Szlovák Róbert edző játékosainak.

Felnőtt csapatunkon a rangadó elején még érződött, hogy múlt vasárnap Izsákon kikaptak.

Az első 15 percben mindkét csapat próbálta feltérképezni ellenfele taktikáját, de a 17. percben a kiskőrösiek előtt adódott az első nagy gólszerzési lehetőség. Juhász Tamás 100%-os ziccerben vezette a labdát Hatvanyi Edvárd kapusunkra, aki óriási bravúrral védeni tudott. Továbbra is lendületben maradtak a kőrösiek. A 27. percben Szarka Roland szabálytalankodott a gólhelyzetben lévő ellenfelével, 11-est rúghattak a vendégek. A két főszereplő Juhász és Hatvanyi maradtak, és a szenzációsan védő Hatvanyi hárítani tudta a büntetőt. A vadkerti nézők "ébresztőt" kiabáltak, és Hatvanyi bravúrjainak is köszönhetően végre a játékosaink is magukra találtak.

Sorozatban vezették a támadásokat, rúgták a mindig veszélyt jelentő szögleteket. Tóth Zoltánnak (kiskőrösi kapus) először Tóth Róbert lövését, majd Szamosi Péter távoli bombáját kellett kitornáznia a léc alól.

A 31. percben azonban már Tóth Zoltán sem tudott mit tenni. Filus Gábor szabadrúgását a hosszú oldalon érkező Ugrai Imre félmagasan a kapuba lőtte, 1-0. A gólt követően Ugrait sérülése miatt le kellett cserélni, Szlovák Róbert (ifi edző) állt be helyette.

A gól megnyugtatta a csapatunkat. A 40. percben Tóth Árpád vezette a labdát, majd ellene követtek el szabálytalanságot a 16-oson belül, jogos 11-est kaptunk. Juhásszal ellentétben Hirsch László magabiztosan értékesítette a büntetőt, így 2-0-ra vezettünk a szünetben.

A második játékrészben is akadtak izgalmas pillanatok, főleg a kiskőrösi kapu előtt. Sorozatban jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek, de sem Szarka Roland, sem Tóth Árpád, sem Szlovák Róbert, sem Holczimmer Tamás, sem Soproni András, sem Csehi István nem tudtak élni a lehetőségekkel. Tóth Zoltán kapus is bemutatott egypár bravúrt, a kiskőrösiek csak a 16-osunk előteréig jutottak el, nagyobb helyzetet csak Juhász harcolt ki, aki a kapunk mellé lőtt.

A 86. percben is sikerült megszereznünk a labdát, majd Holczimmer Tamás a saját térfelünkről induló ifj. Csehi István elé passzolt. Csehi végigvitte a labdát az ellenfél térfelén, majd Tóth kapus mellett a hosszú alsó sarokba lőtt, 3-0.
Összességében megérdemelt volt a győzelem, még ha az elején kicsit akadozott is a "gépezet".

Végül a sok jó egyéni teljesítménynek köszönhetően itthon tartottuk a 3 bajnoki pontot, nem beszélve a lélektanról, hogy ismét le tudtuk győzni a kiskőrösieket. Stabilan a 2. helyen áll együttesünk, és végre nem kaptunk gólt sem.
Minden dicséretet megérdemelnek a játékosok és az edző, a siker részesei a lelkes SZURKOLÓK is.

Jövő héten szabadnaposak lesznek csapataink, de október 30-án vasárnap 13 óra 30 perctől a Kunszállás látogat el Vadkertre.

----------------------
8. forduló
Megszakadt a veretlenségi sorozat

A 8. fordulóban csapataink Izsákon játszottak.

Az ifjúsági együttesnek jól sikerült a szereplése, az izsákiak "háti zsákját" 8 góllal terhelték meg.

A végeredmény 8-2 lett, gólszerzőink voltak Császár István aki 4-szer, László Benő aki 3-szor és Pálinkás Zoltán aki 1-szer találtak be.

A vadkerti felnőtt csapat tagjai a szokásosnál is nehezebb mérkőzésre számítottak, sérülések is zavarták a felkészülést.

Bár szép, gólzáporos győzelmeket tudott felmutatni együttesünk, most bravúrra lett volna szükség a győzelemhez.

Mi sem bizonyította ezt jobban, hogy az elmúlt években csak egyszer sikerült az izsákiakat otthonukban legyőzni, akkor egy szenzációsan jól sikerült mérkőzésen
született meg a siker.

Sajnos ezen a találkozón nem sikerült számunkra semmi.
Az első félidőben együttesünknek csak kisebb lehetőségei adódtak a gólszerzésre, igazán csak a hazaiaknak voltak gólhelyzeteik.

A vadkertieknek nem sikerült pontos, tetszetős támadásokat vezetniük, az izsáki védők magabiztosan állították meg akcióinkat. Az első félidőben a vadkerti védők is jól helytálltak, ezért az eredmény 0-0 volt.

A második félidő elején azonban egy hiba becsúzott a védekezésünkben. Az izsákiak egy támadást vezettek a pálya szélén, majd a 16-oson belülre érve Geleta Patrik már csak szabálytalanul tudta megállítani az izsáki támadót, a játékvezető 11-est ítélt meg.

A szabálytalankodásért Geleta sárga lapot is kapott, a büntetőt Berezvai a hazaiak csatára pedig értékesítette, 1-0.
A mérkőzés hátralevő részében a hazaiak az eredmény megtartására törekedtek, a vadkertieknek nem sikerül már kiegyenlíteni.

Ezzel az eredménnyel megszakadt az idei szezonbeli veretlenségi sorozata Szabó "Butra" Attila által vezetett csapatunknak.

Nem túl jó előjel ez a következő nagyon fontos hazai rangadó előtt, de a Kiskőrös elleni "derbire" mindenki fokozottan készül.
Teljesen mindegy, hogy a tabellán a két szomszéd város csapata hol áll, csak a győzelem számít jó eredménynek.

A találkozó 2011. október 16-án vasárnap lesz 14 óra 30 perces kezdettel.

Minden szurkolót várunk és kérünk, hogy bíztassa csapatunkat! HAJRÁ VADKERT!!!
___________________________

7. forduló
Hazai pályán sok helyzet, fél tucat gól a meccsen !


Szép, napsütéses időben került sor a kiskunhalasiak elleni rangadókra.
Az ifjúsági együttes 1-1-es döntetlent ért el, a gólszerző az új igazolás Vincze Sándor volt.

A felnőtt csapatok találkozóját a volt soltvadkerti edző, Kis Péter halasi játékosai kezdték jobban. Az első 20 percben kétszer is ziccer helyzetbe kerültek, de Hatvanyi kapusunk bravúrjainak köszönhetően nem tudták a vezetést megszerezni. Csapatunk helyzetét tovább rontotta, hogy Tóth Róbert meghúzódott és le kellett cserélni, Fazekas Gábor állt be helyette.

De a csapat tartása megmaradt, sőt a 25. percben Tóth Árpád egy szögletet harcolt ki. A beadást követően Hirsch László elé került a labda, aki közelről nagy erővel a léc alá bombázott, 1-0. A sok kimaradt helyzet után a 43. percben Fazekas adta a labdát ifj. Csehinek, akinek közeli lövésével már 2-0-ás vezetésünk mellett vonultak a csapatok a szünetre.

A 2. félidő elején a vadkertiek az "öltözőben maradtak". Egy baloldali vendég elfutást követően a beadásra két halasi játékos is üresen érkezett középen, a szépítő találatot a korábban Vadkerten is játszó Csáki Róbert szerezte, 2-1.
A halasiak megérezték, hogy ez a meccs még nincs lefutva, újabb támadásokat vezettek. Az 53. percben egy ellentámadás után ifj. Csehi egy szabadrúgást végzett el, beadásába Tóth Árpád fejjel nagyszerűen belecsúsztatott, 3-1.

Ezek után paprikás lett a hangulat a pályán. A vendég Bisztrovics beleszállt Hirsch Laciba, a játékvezető a 2. sárga lapot mutatta fel neki, így jogosan kiállította. Az emberelőnyt a vadkertiek gyorsan gólra váltották. Hatvanyi kapusunk kirúgását követően Tóth Árpád jól vált le a védőkről és lövését még hárította a kapus, de a kipattanó labda Szlovák Róberthez kerül. A visszapassz után Filus Gábor lecsúszott lövése Holczimmer Tamás elé került, aki végre berúgta a helyzetet, 4-1. Ekkor már a halasiak is elvesztették hitüket.

A kegyelemdöfést a mai napon is a szenzációsan játszó Tóth Árpád adta, aki a 86. percben egy jól helyezett lövéssel beállította az 5-1-es végeredményt, megrúgva ezzel saját 10. találatát ebben a bajnoki szezonban.

Ezzel a gólzáporos győzelemmel továbbra is a 2. helyen áll a Szabó "Butra" Attila vezette csapatunk, és így indulunk Izsákra október 9-én vasárnap, a találkozó 15 órakor kezdődik.
___________________


6. forduló

Egy-egy szabadrúgás gól, 1-1 pontot ért

2011. szeptember 21-én szerdán újabb Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára csapatunk. Kiskunmajsán 7-0-ás sikerrel végződött a találkozó, duplázóink Szlovák Róbert, Ugrai Imre és ifj. Csehi István, Tóth Árpád pedig 1-szer talált be.

Bajnoki mérkőzésre vasárnap Hartára látogattak el csapataink. Az ifjúsági mérkőzésen Tasnádi Dávid góljaival 2-2-es döntetlen született, az utolsó 20 percben "naggyá" tettük a hartaiak alacsony kapusát, aki rengeteg labdát megfogott, volt, hogy szerencsével.

A nagyoknál igazi presztízs meccsre került sor. A Vízteleki János vezette "zsoldosok" nem titkoltan a bajnoki címre pályáznak. Az első 15-20 percben mindkét csapat gyorsan szeretett volna betalálni a rivális kapujába, színvonalas támadásokat láthatott a szépszámú közönség. A nagyon kisméretű pályán az eddigi sikeres vadkerti kontrajáték nem tudott érvényesülni, bár kétszer is nagyot kellett védenie a "hazai" kapusnak. Ezután már az első félidőben a tét rányomta bélyegét a játékra, sok volt a szabálytalankodás.

A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első végződött. Ember-ember elleni küzdelem, szabálytalanságok, a hartaiak nem engedték, hogy lendületből rájuk vezessük a labdát, a széleket jól lezárták. Egy vadkerti szabálytalanságot követően a félidő közepén ígéretes helyről szabadrúgásból lőttek a kapunkra, a pontos lövést Hatvanyi kapusunk sem tudta hárítani, 1-0. A gólt követően Hatvanyinak kellett egy bravúros védést bemutatnia, döntésre akarták vinni a találkozót a hazaiak.

Ezek után vadkerti támadások következtek, a hartaiak tördelték a játékot, húzták az időt. A 88. percben 35 méterről szabadrúgást végzett el Hirsch László. A lövésébe szándékosan kézzel beleért egy hartai védő, újabb szabadrúgás következett, de már 20 méterről. Nagy tanácskozás után ismét Hirsch maradt a labda mögött, aki óriási erővel a középen álló kapus feje fölé, a léc alá lőtte a labdát, 1-1.

A hosszabbításban még két ziccere volt a hartaiaknak, egy a vadkertieknek, de maradt az eredmény, 1-1 pont mindkét csapatnak.

Következő mérkőzés idehaza Kiskunhalas ellen lesz, 2011. október 2.-án vasárnap 15 órától.
Köszönet a Szurkolóinknak, hogy vidékre is ilyen lelkesen elkísérik együttesünket.

_______________

"Gólszüret" és győzelem a tavalyi bajnok ellen

5. forduló
STE - Solt FC
Eredmény: 5-2.

Gólszerzők:
Tóth Árpád 4 gól
Ifj. Csehi István

A szüreti fesztivál ellenére is sokan kilátogattak a Soltvadkert-Solt összecsapásokra. A jó hangulatról már Szlovák Róbert fiatal tanítványai gondoskodtak, akik az ifjúsági mérkőzésen parádéztak. Most szinte minden helyzetet értékesítettek, így a végeredmény 14-1-es gólaranyú győzelem lett.

A rengeteg rúgott gólon hárman osztozkodtak, Császár István (tavalyi gólkirály) 7-szer, László Benő (új igazolás) 5-ször és Pálinkás Zoltán 2-szer is betaláltak. Gratulálunk!

A felnőtt találkozón is volt kiemelkedő teljesítmény. A hetek óta nagyszerűen és a gólgyártásban jeleskedő Tóth Árpád (Szóda) nevét biztosan megjegyzik a soltiak. Tavasszal is Ő döntötte el a két csapat közti rangadót idegenben (1-3). Most már az 5. percben megszerezte a vezetést, miután a vendég védők között kiugorva, azokat lecselezve betalált a kapujukba, 1-0. A "Szóda-show" tovább folytatódott, újabb jó indítást követően az eredmény, 2-0.

A 35. percben sem bírtak Tóth Árpáddal, aki egy újabb gyors támadást követően a kifutó kapus fölött higgadtan és pontosan átemelte a labdát, már 3-0. A tavalyi bajnok nem találta az ellenszert Tóth Árpád gyorsasága ellen, a középpályát teljesen feladva játszottak, rendre vezethették támadóink a labdát a solti védőkre, akik többször is zavarba jöttek. Az első félidőben már nem változott az eredmény.

A 2. félidő elején a soltiak megrázták Magukat, érezték, hogy súlyos vereség is lehet a végén ha így játszanak, ezért mindent beleadtak. Oda is szorították csapatunkat a kapunkhoz, de Hatvanyi kapusunk bravúrjának is köszönhetően maradt a 3-0. A kimaradt solti próbálkozások után Tóth Árpád következett, aki a baloldalon az alapvonalig vezette a labdát, majd becselezte Magát a 16-oson belülre, és harcosságának köszönhetően kiszorított helyzetben is betalált, 4-0. Tóth Árpád nem elégedett volna meg ennyivel, szerette volna, ha mással is rúgathat gólt, de egy baloldali beadását követően Ugrai Imre nagy erővel telibe találta a kapufát. Ezt követően Szabó "Butra" Attila edző Tóth Árpádot saját kérésére lecserélte, a közönség vastapssal köszönte meg a csatár szenzációs teljesítményét.

Később a soltiak közül Versegi lemásolta "Szóda" egyéni megmozdulását, és védőink között kiugorva megszerezte a szépítő találatot, 4-1.

A válaszra sem kellett sokáig várni. A baloldalon felfutó Tóth Róbert beadásáról a csereként beállt Szlovák Róbert centikkel maradt le, de a mögötte érkező, szintén csereként beálló Ifj. Csehi István már könnyen betalált az üres kapuba, 5-1.

Helyzetek itt is, ott is kialakultak még, a végén még a rutinos Balla Mihály kozmetikázni tudta az eredményt egy közeli szabadrúgás góllal (5-2), de a tavalyi bajnokcsapatnak be kellett látnia, hogy csapatunk és Tóth Árpád legyőzhetetlen volt ma.

A következő találkozó a megerősödött Harta ellen lesz szeptember 25-én vasárnap 16 órától, majd október 2-án vasárnap idehaza fogadjuk Kiskunhalas csapatát 15 órától.

______________

Siker a kupában, siker a bajnokságban

4. forduló

Kalocsa - STE
Eredmény: 2-5.
Gólszerzők:
Tóth Árpád 3 gól
Ugrai Imre
Fazekas Gábor

A hétvégi bajnoki fordulóban Kalocsára utaztak csapataink.
Az ifjúsági csapat 1-1-es döntetlent ért el. Az eredmény alakulhatott volna jobban is, mert a 2. félidőben emberelőnyben játszó fiataljaink rengeteg helyzetet kihagytak.

A felnőtt csapatban a kezdőben kapott helyet Lakatos Áron (az ifiből került föl) és "régi-új" játékosunk Szarka Roland is játszhatott végre. Ő Németországból tért vissza a csapathoz.

A mérkőzést taktikusan, kontrákra játszó vadkertieknek már az első percekben sikerült a vezetést két gyors góllal megszerezni.
Az első találatot Ugrai Imre szerezte 0-1, a második gólt pedig Tóth Árpád lőtte, 0-2.

A 20. percben már 0-3 volt a mérkőzés állása, egy távoli szerencsés találattal Tóth Árpád köszönt be újra a hazaiak kapujába.

A kalocsaiaknak kellett 20 perc, mire magukra találtak. De olyan jól sikerült lendületet venniük, hogy 2 perc alatt 2-3 lett az eredmény. A 2. kapott gólunk után Fazekas a középkezdést követően kapura tört, és lövésével összetörte a hazaiak reményeit, 2-4. Még az utolsó másodpercekben is lőhettünk volna gólt, de Geleta nagy ziccert hagyott ki, maradt a 2-4.

A 2. félidőben a mezőnybeli küzdelem volt látható, a vadkertiek visszaálltak a taktikus védekezésből való gyors kontrákra. A kalocsaiak "meddő" mezőnyfölényt tudtak csak kiharcolni, gólt egy újabb szép támadást követően Tóth Árpád ért el, 2-5. Ezután már mindkét csapat lenyugodott, a végén a vadkertiek örülhettek a megérdemelt 3 pontnak.

Tóth Árpád ezen a héten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen 2 meccsen 6 gólt szerzett.

Természetesen az egész csapatot meg kell dícsérni, várjuk Tőlük a szép folytatást vasárnap is.

A tavalyi bajnok Solt jön hozzánk (16 órától), kérem a Tisztelt Szurkolókat, minnél többen látogassanak ki a mérkőzésre, a szüreti felvonulás megtekitése után.
_____________

2011.szeptember 7-én szerdán Magyar Kupa meccset játszott az STE, Nemesnádudvaron.

A végeredmény: Nemesnádudvar-STE 1-4. A továbbjutáshoz a gólokat Ugrai Imre és Tóth Árpád lőtték, utóbbi "mesterhármast" ért el.
_____________



3. forduló
STE - BÁCSALMÁS PVSE
Eredmény: 2-2.
8 perc, 4 gól, 1 kiállítás, pontosztozkodás

Nem mindennapi futball mérkőzéseket láthattak a szurkolók. A vendég bácsalmási csapatok győzni szerettek volna, de csak 1-1 ponttal távoztak.

Az ifjúsági mérkőzésen a hazaiak ellen az első félidőben a jó erőkkel felálló vendégek már a szünetben 0-2-re vezettek. Szlovák Róbert fiataljai a második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamoztak, a bácsalmásiak kontrákkal veszélyeztettek. Egy jogos 11-es után Pálinkás szépített (1-2), majd a 92. percben egy szögletrúgást követően Putnyik gurított a kapuba, a vége 2-2.

A felnőtt találkozón is volt izgalom. Az első félidőben mind Szabó "Butra" Attila csapata, mind (a volt vadkerti edző) Florin Nenad együttese is sok-sok helyzetet hagyott ki. A vendégeken látszott, hogy a tavaszi 8-0-ás elszenvedett vereségért revansot akarnak venni.

A félidőben csereként beálló, volt vadkerti játékos Suknovic Dejan játéka hozott újabb lendületet a vendégeknek. A hazaiak lendületét ifj. Csehi István adta. A 68. percig minden helyzet kimaradt, a vadkertiek is képtelenek voltak gólt lőni. A 68. percben Suknovic beadását Dr. Barcsák Endre közelről a kapunkba pofozta 0-1. A középkezdést követően a vadkerti támadást ifj. Csehi István fejezte be góllal, 1-1.

Csehi lendülete tovább tartott. A középpályás egy szabadrúgást végzett el a 73. percben, fantasztikusan helyezett lövését követve a hosszú oldali felső sarokban landolt a labda, 2-1.

A középkezdés után nem sokkal Suknovic ugrott ki a védőink között, majd a hátulról nagy lendülettel érkező Csehi a 16-oson belül buktatta. Rácz játékvezető azonnal pirosat adott Csehinek, a 11-est Rudics belőtte, 2-2.

A 8 perc alatt született 4 gól és a kiállítás tovább spanolta a játékosokat. Sok volt a szabálytalanság, durvult a játék, mindkét csapat a győzelemre játszott. Az emberhátrányba játszó hazaiak is sorra dolgozták ki a helyzeteiket.

A 93. percben szöglet után Schiszler Tamás kétszer is próbálkozhatott berúgni a labdát a kapuba, de Géczi kapus az útját állta, maradt a 2-2.

Mindkét bácsalmási csapat tehát 1-1 ponttal távozott, azonban így is maradtunk veretlenek.

2011. szeptember 11-én vasárnap Kalocsán játszik csapatunk 16 óra 30 perckor.

A következő hazai találkozó 2011. szeptember 18-án lesz, amikor a "bajnok" Solt látogat el Hozzánk. A meccs 16 órakor kezdődik.
________________________________

Hazai pályán is sikeres volt a bemutatkozás

A nagy meleg ellenére is több, mint 200 szurkoló előtt mutatkoztak be az előző fordulóban győztes csapataink.

Az ifjúsági együttesünk a második félidőben mutatott magabiztos, sok helyzetet kialakított játékának köszönhetően 5-2 arányban legyőzte a vendég Tompa SE fiataljait. Jobb gólarányuknak köszönhetően Szlovák Róbert edző "fiai" vezetik a bajnokságot.

Felnőtt csapatunk egy kissé megszeppenve kezdte a mérkőzést a Tompa ellen.

A vendégek kezdeti rohamait követően már adódtak lehetőségeink, Tóth Árpád és Filus Gábor voltak aktívak.

Az első félidő 36. percében a középpályáról indulva a pálya bal oldalán egy az egyben megverte védőjét Filus Gábor, akkor már másodszorra próbálkozva, és Urlauber kapus mellett a hosszú oldalt kilőve megszerezte a vezetést, 1-0.

A vendégek ettől még jobban támadtak és beszorultunk a saját 16-osunk előterébe. Filus Gábor a 44. percben szabálytalankodott a 16-oson belül, a jogos 11-est Kiss berúgta, bár Hatvanyi bele tudott érni a labdába, így lett 1-1.

A második félidőben óriási "mezőnyharc" folyt a pályán, sorra kerültek a csapatok a kapuk elé, a lövések rendre fölé, mellé mentek. Veszélyesek voltak a pontrúgások, szögletek, sokszor pattogott a labda védő és támadó között, de nem született gól. Tóth Árpád többször is megiramodott az tompaiak kapuja felé, csak szabálytalanul tudták megállítani.

Így történt ez a 75. percben is, akkor Tóth Árpádot a 16-oson belül buktatták, a jogos 11-est Tóth Róbert biztosan értékesítette, 2-1. Tóth Robinak ez volt idénybeli 2. gólja. Kószó László a vendégek edzője támadásra bíztatta játékosait, a vadkertiek a kontrákra játszottak. Holczimmer Tamást a 80. percben buktatták, szabadrúgásába Tóth Árpád tette bele a lábát, és a labda a kapufát találta el. Újabb lehetőség adódott Holczimmer Tamás előtt a 83. percben, de szabadrúgása centikkel a kapu mellett ment el.

A mérkőzés végén Szabó "Butra" Attila edző is megnyugodhatott, miután csapata nyert, és csak rosszabb gólkülömbségének köszönhetően 2. helyen áll a tabellán.

Legközelebb 2011. szeptember 4-én vasárnap 16 óra 30 perckor játszunk, idehaza, fogadjuk Bácsalmás együttesét, amelyet a Nálunk is edzősködő Florin Nenad vezett.

Mindenkit szerettel várunk.

Sikerekkel indult az új bajnokság

A nyár folyamán ifjúsági és felnőtt csapatunknál is nagy változások történtek mind a játékoskeretben, mind a Vezetőségben.

Az elmúlt 3 év sikereinek fő "kovácsa" ( 2 ezüstérmes és negyedik helyezés megszerzését követően) Sörös Gábor elnök teljesítette ígéretét, és idén nyártól átadta az elnöki posztott. Az új elnök Szamosi Gábor lett, de nemcsak az Ő személye, hanem az edzők személye is megváltozott.

Ezt az idényt az ifjúsági csapatnál Szlovák Róbert edzővel kezdte el a társaság, és nagyszerűen kezték a bajnoki évet. Az újonc Dunagyöngye SK Szeremle csapatával játszottak idegenben Dunafalván, ahol gólzáporos 1-10 arányú győzelmet arattak. További szép sikereket kívánunk az új edzőnek és fiataljainknak.

A felnőtt csapat is több helyen átalakult. Az edzői irányítást Szabó "BUTRA" Attila vette át Sörös Gábor korábbi "sikeredzőtől". A játékos állomány is megváltozott, elhagyta a csapatot Kelemen János, Tomaskovics Alekszander, Suknovic Dejan, Patarcsics Krisztián, Ivanovics Milan, Engler Antal. Sérülése miatt nem áll a csapat rendelkezésére hosszú ideig Papp Róbert, akinek mielőbbi gyógyulást kívánunk.
Érkeztek azért új játékosok is. Tabdiról

Szlovák Róbert, Soproni András,

a VFC-től visszajött

Schiszler Tamás,

és Kecskemétről jött

Geleta Patrik.

Kecelről igazolt ide

Vincze Sándor

és ezen kívül

László Benő,

akik az ifjúsági csapatban és a felnőtteknél is játszatnak majd.

Az első fordulót sikerrel vette az új edző és csapata, miután 4-1 arányban legyőzték Szeremle "újoncait".

A mérkőzés azonban nem ilyen simán indult, mint azt az eredmény mutatja, ugyanis a vendéglátók már a 3. percben 11-est rúghattak. Szerencsére nem született gól, mert a kapufán csattant a labda, a szöglet utáni kavarodást követően Hatvanyi kapus védett.
De nem csak a vendéglátók rúghattak 11-est az első félidőben, hanem Tóth Róbert is, aki magabiztosan értékesítette a jogos büntetőt, 0-1. Több helyzete is adódott csapatunknak, de az első félidőben már nem változott az eredmény.
A második félidő elején az első lehetőségünket Tóth Árpád használta ki, így már megnyugtató volt az előny, 0-2.
A mérkőzés hátralevő részében tovább támadtunk, Ugrai Imre (0-3) és ifj. Csehi István is betaláltak (0-4). A lelkes, "újonc" hazai csapat a mérkőzés végén még szépíteni tudott, így alakult ki az 1-4 végeredmény.
Összeségében magabiztos győzelemmel kezdte csapatunk a szezont, legközelebb 2011.augusztus 28-án vasárnap Tompa csapatával mérkőzünk meg 17 órától hazai pályán.

Mindenkit szeretettel várunk a sportpályára.

___________________________________

FIGYELEM!!!

Az STE megyei I. osztályú csapatai megkezdik a 2011/2012-es futballszezont.

Az első találkozó idegenben lesz DUNAFALVÁN, ahol az újonc
Dunagyöngye SK Szeremle ellen játszik ifi csapatunk 2011.08.20-án szombaton 15 órától.

A tavalyi ezüstérmes felnőtt csapatunk, amely a nyáron átalakult 17 órától lép pályára.

Minden tisztelt szurkolónkat szeretettel várunk.

A www.soltvadkertite.hu honlap mostantól folyamatosan frissül. Az új igazolások, csapattagok, vezetőség stb stb. augusztus végére készül el.





Eredmények:
- 2010.08.20.

2013/2014. év

26. forduló
KECSKEMÉTI LC - STE SOLTACÉL
Eredmény: 2-3.
Gólszerző:
Soproni András
Ugrai Imre
Kővári Dávid

25. forduló
STE SOLTACÉL - TOMPA SE
Eredmény: 1-1.
Gólszerző:
Csernik Csaba

24. forduló
TISZAKÉCSKE VSE - STE SOLTACÉL
Eredmény: 2-4.
Gólszerző:
Hirsch László
Csernik Csaba
Szarka Roland
Soproni András

21.forduló
STE SOLTACÉL - HARTA SE
Eredmény: 3-1.
Gólszerzők:
Csernik Csaba 2 gól
Ugrai Imre

22.forduló
KISKUNMAJSA FC - STE SOLTACÉL
Eredmény: 2-2.
Gólszerző: Ugrai Imre
Pálinkás Zoltán

21.forduló
STE SOLTACÉL - AKASZTÓ FC
Eredmény: 1-1.
Gólszerző: Soproni András

20.forduló
KISKUNHALAS FC - STE SOLTACÉL
Eredmény: 2-1.
Gólszerző: Ugrai Imre

19.forduló
STE SOLTACÉL - KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK
Eredmény: 0-7.
Gólszerző: -.

18.forduló
STE SOLTACÉL - BÁCSALMÁS PVSE
Eredmény: 3-4.
Gólszerzők: Radics Zoltán
Ugrai Imre 2 gól

17.forduló
HÍD SC - STE SOLTACÉL
Eredmény: 1-0.
Gólszerző: -

16.forduló
KUNSZÁLLÁS SE - STE SOLTACÉL
Eredmény: 3-3.
Gólszerzők:
Gillich Balázs
Papp Róbert
Molnár Zoltán

15.forduló
KISKŐRÖS FC - STE
Eredmény: 1-1.
Gólszerző: Soproni András

14.forduló
KECEL FC - STE
Eredmény: 0-1.
Gólszerző: Ugrai Imre

13.forduló
STE - KALOCSAI FC
Eredmény: 0-4.
Gólszerző: -.

12.forduló
HETÉNYEGYHÁZA SE - STE
Eredmény: 1-0.
Gólszerző: -.

11.forduló
STE - KECSKEMÉTI LC
Eredmény: 0-2.
Gólszerző: -.

10.forduló
TOMPA SE - STE
Eredmény: 2-0.
Gólszerző: -.

9.forduló
STE - TISZAKÉCSKE VSE
Eredmény: 5-0.
Gólszerző:
Papp Róbert 2 gól
Hegyesi László 2 gól
Szlovák Róbert

8.forduló
HARTA SE - STE
Eredmény: 2-4.
Gólszerző:
Ugrai Imre
Hegyesi László 2 gól
Geleta Patrik

7.forduló
STE - KISKUNMAJSA FC
Eredmény: 1-2.
Gólszerző:
Ugrai Imre


6.forduló
AKASZTÓ FC - STE
Eredmény: 0-2.
Gólszerző:
Szarka Roland
Tóth Róbert

5.forduló
STE - KISKUNHALAS FC
Eredmény:
4-0.
Gólszerző:
Gerner Dániel (öngól)
Hirsch László
Varga Bence
Ugrai Imre


4.forduló
KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK - STE
Eredmény: 4-2.
Gólszerző:
Soproni András
Pálinkás Zoltán

3.forduló
BÁCSALMÁSI PVSE - STE
Eredmény: 3-2.
Gólszerző:
Soproni András
Varga Bence

2.forduló
STE - HÍD SC
Eredmény: 0-1.
Gólszerző: -.

1.forduló
STE - KUNSZÁLLÁS SE
Eredmény: 1-1.
Gólszerző: Hegyesi László



SOLTVADKERT - SOLTVADKERT - SOLTVADKERT - SOLTVADKERT - SOLTVADKERT - SOLTVADKERT